Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei karácsonykor

Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, Esztergomban, illetve Debrecenben tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.


Dátum: 2005-12-22 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:11.520057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatja be szombaton, december 24-én a karácsonyi éjféli szentmisét. Az esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke december 25-én 10.30-kor az esztergomi bazilikában tart szentmisét.

Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek december 24-én az esztergomi székesegyházban celebrálja az éjfélkor kezdődő ünnepi liturgiát - tette közzé internetes honlapján az egyház.

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke december 25-én 10 órakor tart istentiszteletet Debrecenben, a Nagytemplomban - közölte a püspöki hivatal az MTI-vel.

D. Szebik Imre püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke - hivatalának tájékoztatása szerint - december 25-én 11 órakor mutat be istentiszteletet Budapesten, a Bécsi kapu téri templomban.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek