Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a tárgyalások a BA Rt-nél a sztrájkbizottságokkal

Folytatódnak a tárgyalások a Ferihegyi repülőtér két szakszervezete és a munkáltató Budapest Airport Rt. (BA) között csütörtök délelőtt. Hilmer Sándor, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek elmondta: amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, délután 4 órakor megkezdik a kétórás sztrájkot.


Dátum: 2005-12-22 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:13.352156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BA közleménye szerint a sztrájkbizottság a szerdai egyeztetésen jelezte, hogy csak akkor áll el a munkabeszüntetéstől, ha 2006-ra megvalósul a 12 százalékos béremelés, és ha megfelelő továbbfoglalkoztatási garanciát kapnak a szakszervezetek.

Hozzáteszik, hogy a sztrájkbizottság garanciát kért a kiszervezés előtt álló egységek megtartására is.

Az RMGSZ és a FORTISZ közös sztrájkbizottságának szerda késő esti közleménye szerint az aznapi tárgyalások végén a BA privatizációs pályázatának nyertese, a brit "BAA képviselője határozottan megfenyegette a sztrájkbizottság tagjait".

Közlésük szerint a képviselő azzal fenyegette a tagokat és a "sztrájkba lépő dolgozókat, hogy azonnal elveszítik a munkájukat, ha eleget tesznek a sztrájkfelhívásnak".

A munkáltatói delegáció szerdai ajánlata a közlés szerint tartalmazza azt, hogy "nem lesznek elbocsátások, amíg a tárgyalások fonalát január 19-én újra fel nem veszik", valamint a konzultációk január 19-ig történő felfüggesztését. A bizottság az ajánlatot elfogadhatatlannak tartotta, mert a megállapodást a munkáltató ahhoz kötötte, hogy a bizottság január 28-ig lemond a munkabeszüntetésről.

A sztrájkbizottság a történtek ellenére a megállapodás megkötése mellett érvel, reméli, hogy elkerülhető lesz a sztrájk, és bízik abban, hogy a BAA és a BA Rt. vezetése is megállapodásra törekszik - tartalmazza a szakszervezetek közleménye.

A BA Rt. a szerdai egyeztetésen 4,5 százalékos béremelést javasolt, és a tárgyalások január közepéig történő elnapolását kérte, hogy "érdemben és felelősen tudjon tárgyalni ezekről a fontos kérdésekről".

A munkáltató közleménye szerint a szakszervezeteket a tárgyalások idejére a sztrájkfenyegetés visszavonását kérték, ezt azonban az érdekképviseletek visszautasították.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a BA vezetése mindent megtesz azért, hogy működjék a repülőtér.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek