Mérgező anyaggal szennyeződött Ukrajnában a Dnyeszter egyik mellékfolyója
Mérgező kalciumhipokloriddal szennyeződött a Szivka nevű hegyi folyó, a Dnyeszter mellékfolyója Ukrajna Ivano-frankivszki területén - jelentette be csütörtökön a területi kormányzat.
Dátum: 2005-12-22 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:15.174769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kalus város körzetében és az összes Szivka parti faluban tilos a kutak használata, a hatóságok tartályautókkal szállíttatnak ivóvizet a szennyezéstől sújtott körzetekbe.
Egyelőre nem ismeretes, ki a felelős a vízszennyezésért, a területi ügyészség ismeretlen tettes ellen indította meg a büntetőeljárást.
Bizonyos, hogy nem véletlen, műszaki hibából eredő, hanem tudatos szennyezésről van szó, hiszen másként nem juthatott a folyó vizébe a több száz köbméter kalciumhipoklorid, mint hogy valakik odaszállították a szennyező anyagot a Szivkához, és belezúdították.
Kalusban két olyan üzem is van, amely nagy mennyiségben használ fel ilyen anyagot, de mindkettőnek a vezetősége tagadta, hogy közük lenne a folyószennyezéshez.
A hatóságok sürgős intézkedéseket hoznak annak megakadályozása végett, hogy a szennyezés a Dnyeszterbe jusson. Ha nem sikerülne, az súlyos fejlemény lenne, hiszen a Dnyeszter látja el ivóvízzel Ukrajna Csernyivci és Odesszai területét, továbbá egész Moldovát.
MTI - fidesztfrakcio.hu