Polgári pártok nemzetközi találkozója
A közép-és kelet-európai polgári oldalnak meggyőződése, hogy régiónknak egyenjogú partnerként kell részt vennie a demokratikus Európa jelenéről és jövőjéről hozandó döntések meghozatalában - tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a közép- és kelet-európai jobbközép pártok 4. konferenciája fogadott el a hét végén Prágában.
Dátum: 2002-09-29 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:59.857763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum szerint ezért a régió országai számára külpolitikai prioritás a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozás. A tanácskozáson, amelyen Közép- és Kelet-Európa 16 országának mintegy 70 jobboldali politikusa vett részt, Magyarországról a Fiatal Demokraták Szövetsége-Magyar Polgári Párt képviseltette magát.
A jobbközép pártok támogatják a NATO további kibővítését, valamint régiónk országainak csatlakozását az Európai Unióhoz. - Teljes jogú tagként kívánunk belépni az Európai Unióba, mert elfogadhatatlan lenne, hogy Közép- és Kelet-Európa számára hosszú távon más szabályok legyenek érvényesek, mint a jelenlegi tagokra - olvasható ezzel kapcsolatban a dokumentumban.
A nyilatkozat aláírói ugyanakkor kritikusan szólnak arról, hogy míg az Európai Unió tagállamaiban, illetve az Egyesült Államokban - megfogalmazásuk szerint - fokozatosan a jobbközép pártok kerülnek hatalomra, addig régiónkban az ellenkező előjelű folyamat érvényesül. Szerintük a jobboldalnak ezzel szembe kell néznie, s meg kell győznie a választók többségét, hogy az általa ajánlott út jobb, mint a baloldali alternatíva.
A volt szocialista országokban az idén Magyarországon és Csehországban nyert parlamenti választásokat a baloldal, míg Szlovákiában a jobboldal győzött. Lengyelországnak és Romániának szintén baloldali kormánya van. A baloldali koalíciónak legutóbb az uniós Németországban is sikerült megőriznie kormányzati pozícióját. A közép- és kelet-európai jobbközép pártok első ízben 1999-ben tanácskoztak Gdanskban. A rendszeres tanácskozások egyik kezdeményezője a Fidesz volt. 2000-ben Budapest, míg 2001-ben Tallinn volt a konferencia színhelye. A tanácskozás hagyományos társrendezője az Nemzetközi Republikánus Intézet az Egyesült Államokból.
MTI - fidesz.hu