Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Milosevic-per második szakasza

A horvátországi és boszniai háborúban elkövetett háborús bűnöket ismertető vádbeszéddel kezdődött meg csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéken Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő ellen folyó eljárás második szakasza.


Dátum: 2002-09-26 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:00.167719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A februárban kezdett per első szakaszában a bírák a Szerbiához tartozó Koszovóban élő albánokkal szemben elkövetett bűnöket vizsgálták.

A most 61 éves volt jugoszláv elnöknek mindhárom esetben háborús és emberiség elleni bűncselekményekért, köztük etnikai tisztogatásokért kell felelnie hágai bírái előtt. Bosznia esetében most népirtásban való érintettség miatt is felelősségre vonják. Az 1992-95 közötti boszniai háború a múlt évtized délszláv háborúinak legsúlyosabbika volt, 200 ezer halottat hagyott maga mögött. A horvátországi harcokban (1991-95) 25 ezren, a koszovói konfliktusban (1998-99) 10 ezren haltak meg.

Milosevic a 22 hete tartó perben mindvégig azt hangoztatta, hogy az ellene felhozott vádakat politikai indíttatásúaknak tartja, és nem ismeri el a Nemzetközi Törvényszék illetékességét.

A hitleri rezsim bűnöseivel szemben a II. világháború után tartott nürnbergi per óta ez a legnagyobb méretű nemzetközi háborús bűnper Európában.

A második szakaszban - előreláthatólag egészen jövő májusig - 177 tanú meghallgatását tervezi az ügyész. Horvátország esetében Stipe Mesic jelenlegi államfő is tanúskodik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek