Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka vajon személyesen is megjelenik a bizottság előtt?

Megnyugtató, hogy Kóka János gazdasági miniszter örül a Fidesz által tegnap bejelentett vizsgálóbizottsági kezdeményezésnek. Ez számunkra azt jelenti, hogy mind a gazdasági miniszter, mind a Medgyessy-Gyurcsány-kormány tagjai, mind pedig a kormánypártok támogatják majd a megtévesztő kormányzati hirdetésekkel foglalkozó vizsgálóbizottság felállítását.


Dátum: 2005-12-22 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:19.643729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reméljük, a testület munkáját azzal is segíti majd a miniszter, hogy személyesen megjelenik a bizottság előtt, és számot ad arról, miért kellett az adófizetők pénzét megtévesztő és öntömjénező kormányzati kampányakciókra költeni. Kóka János azon kérése, hogy beszélgessünk, vitatkozzunk a magyar gazdaságról, egyszerűbben, az adófizetők pénzének pocsékolása nélküli is megoldható lenne. Ehhez nem kellett volna a Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak 20 millió forinttal szponzorálnia a Financial Times brit lap hatoldalas mellékletét, és nem kellett volna újabb 48 millió forintért további öntömjénező reklámokat megjelentetni. A Fidesz politikusai ugyanis a megtévesztő hirdetések megjelentetése előtt is több alkalommal beszélgettek már a nyilvánosság előtt Kóka Jánossal a magyar gazdaság állapotáról.

A közelmúltban például Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője az m1 Este és a Napkelte című műsorokban hosszan vitatkozott a gazdasági tárca vezetőjével a magyar gazdaság helyzetéről, teljesítményéről. Erre természetesen a továbbiakban is nyitottak vagyunk. Végül, de nem utolsó sorban ezúton kívánunk boldog, békés karácsonyt Kóka Jánosnak, és változásban gazdag új esztendőt a magyar gazdaságnak.

Deutsch Tamás

Frakcióvezető-helyettes

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek