Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újévi metrósztrájk Londonban

Hatalmas felfordulással fenyegető metrósztrájk lesz Londonban újévkor, ha a leépítésektől tartó szakszervezeteknek és a munkaadók képviselőinek addig nem sikerül megegyezniük.


Dátum: 2005-12-22 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:20.276387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb brit közlekedési szakszervezet, az RMT csütörtökön közölte, hogy az alkalmazottak körében elvégzett kötelező előzetes felmérés során a válaszadók 5:1 arányban támogatták az újévi sztrájkot. Ennek megfelelően - a megegyezés elmaradása esetén - január 31-én déltől 24 órára leáll a 400 kilométeres londoni metróhálózat. A kitűzött időpont hagyományosan az évi egymilliárd utast szállító londoni metró egyik legforgalmasabb időszaka; a hálózat leállása súlyos közlekedési káosszal fenyegeti a 9 milliós brit fővárost újév előestéjén.

Az RMT szerint a metrót üzemeltető London Underground elbocsátásokat készít elő a cégvezetés által tervezett változtatásokkal, amelyekbe beletartozik jegypénztárak bezárása egyes állomásokon, az automata jegykiadók terjedése miatt. A szakszervezet illetékese csütörtökön azt mondta: azokat az alkalmazottakat, akiket helytállásukért mindenki dicsért a július 7-ei merényletsorozat után, most munkanélküliség fenyegeti. A London Underground szerint ugyanakkor csak átcsoportosításokról van szó, és a vállalat nem tervez leépítéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek