Kóka ajándéka: öt százalékkal drágulnak az autópálya-matricák
Emelkedik az autópálya matricák ára január 1-jén "körülbelül 5 százalékkal" - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, miután Kóka János, a tárca vezetője csütörtökön aláírta az arról szóló rendeletet. A közlemény szerint a drágulást a gyorsforgalmi úthálózat 2006. évi 14 százalékos bővülése indokolja.
Dátum: 2005-12-22 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:20.624510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forgalom 70 százalékát kitevő 4 napos, személygépjárművekre érvényes matrica ára 50 forinttal, 4 százalékkal 1.170 forintra nő. A D1-es, 3,5 tonna össztömeg alatti autókra és motorkerékpárokra érvényes kategóriában a heti matrica ára 2.300 forintról 2.500 forintra emelkedik, ez 8,7 százalékos drágulás. Ugyanebből a kategóriából az egy hónapos matricáé 7,7 százalékkal 4.200 forintra, az évesé pedig 5,7 százalékkal 37.000 forintra nő. A D4-es, 12 tonna össztömeg feletti járművekre vonatkozó kategória heti és egy hónapos matricáinak ára átlagosan 4-5,5 százalékkal emelkedik - olvasható a közleményben. Nem változik egyelőre a D4-es kategória egy napos és éves matricájának az ára. A GKM a D4-es kategória egy napos és éves matricájának új árát akkor állapítja meg, amikor az unió "Eurovignette" irányelvének módosítása megjelenik.
A szaktárca a közleményben kitér arra, hogy egyszerűsödik a havi matrica érvényessége. A havi matrica a vásárlás napjától a következő hónap azonos napjáig válik érvényessé, a jelenlegi fix 30 napos érvényességhez képest. Ez februárban a hónapot magában foglaló érvényességi időszak esetén rövidebb, a 31 napos hónapoknál viszont hosszabb érvényességet jelent. Megszűnik január elsején az M1 autópálya 86-os főúti csomópontja és Hegyeshalom országhatár közötti szakaszának díjmentessége. A befolyt díjbevételek maradéktalanul a bővülő gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetési és fenntartási, valamint időszakos felújítási költségeit fedezik - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu