Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2005. december 22.

Befejeződött tagjaink adatainak pontosítása, amelyet most igazolványcsere követ - adja hírül az mszp.hu.


Dátum: 2005-12-22 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:21.259685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután a párt is "haladni akar a korral", a 21. század követelményeinek megfelelően, tagjaink a jövőben chipkártyával igazolhatják hovatartozásukat. Az igazolvány pedig nemcsak rögzíti a személyes adatokat, hanem szolgáltatásokat is biztosít...

Egyelőre valamennyi tag két szolgáltatást vehet igénybe, ám ez a későbbiekben bővülni fog:

1. A chipkártya tulajdonosa kedvezményes áron fizetheti elő a Népszava című napilapot.

2. Évente három alkalommal díjmentesen adhat fel 20-20 szavas apróhirdetést a Népszavában.

Mint már említettük, a fent ismertetett szolgáltatások jelentik a kezdetet. Azon leszünk, hogy ezek a későbbiekben csak szaporodjanak. Hisszük, a kezdeti lépések elnyerik tetszésedet, és élsz is a fölkínált lehetőséggel!

mszp.hu

Szociáldemokrata napilap - ezt az alcímet viseli karácsonyi számától kezdve a Népszava. Ezt Németh Péter főszerkesztő jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István, az MSZP elnökének jelenlétében hétfőn, Budapesten.

Az eseményen Gyurcsány Ferenc kijelentette: szüksége van a magyar baloldalnak a Népszavára, egy erős, független, kritikus hangra, amely azt is tudja, hogy a kritika hiánya a demokrácia, a szabadság hiánya.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek