A Magyar Koalíció Pártja a szlovák kormány második legnagyobb ereje
Várhatóan kisebb létszámú lesz az új szlovák kormány, lévén a kormányfőnek egyetlen helyettese lesz csak. A Magyar Koalíció Pártja négy tárcát fog birtokolni, Bugár Béla MKP-vezetőnek pedig jó esélye van arra, hogy az új parlament elnöke legyen.
Dátum: 2002-09-26 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:00.462295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenhat tagja lesz majd az új szlovák kormánynak, amely a jelenlegi miniszterelnök, Mikulás Dzurinda szerint a 28 napon belül létrehozandó új parlament felállásáig mindenképpen megalakul.
A kormányalakításhoz elegendő 78 mandátumot felmutatni képes négy párt közül hat tárca jut a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniónak (SDKÚ), négy a Magyar Koalíció Pártjának, három a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és ugyanennyi az Új Polgárok Szövetségének (ANO) is. Ez néggyel kevesebb, mint az eddigi kormány tagjainak száma, ahol három miniszterelnök-helyettes volt. Ezen túlmenően az új szlovák kormánynak nem lesz privatizációs minisztériuma, amelyet megszüntetnek, mert a továbbiakban nem lesz rá szükség.
A miniszterelnöknek egyetlen helyettese lesz és tizenöt minisztere, akik közül egynek, várhatóan a miniszterelnök-helyettesi teendőket ellátó személynek, tárca nélküli besorolása lesz, és úgy körvonalazódik, hogy ő felügyeli majd az integrációs kérdéseket, az emberi jogok területét, a kisebbségi ügyeket, a roma-problémakört és az egyházakkal kapcsolatos teendőket, valamint a drogellenes küzdelem területét - derült ki a kormány összetételével kapcsolatos kedd esti tárgyalások után.
Személyi kérdésekről sem Dzurinda, sem a partnerpártok vezetői nem voltak hajlandók nyilatkozni.
Az MTI úgy tudja, hogy Bugár Bélának, az MKP elnökének, a most leköszönt parlament alelnökének jó esélye van arra, hogy az új törvényhozás elnöke legyen, kisebb valószínűség szerint ismét alelnöke legyen.
Csáky Pál, az eddigi Duzurinda-kormány négy miniszterelnök-helyettesének egyike az új kormány tárca nélküli posztjának állítólagos várományosa. Az MKP az új kormányban ismét megkaphatja az építésügyi-és vidékfejlesztési minisztériumot, amelyet a továbbiakban is az eddigi miniszter, Harna István vezethet, és hasonlóképpen az MKP által delegált Miklós László viszi majd tovább a környezetvédelmi tárcát is. Az MKP negyedik tárcájáról nincs értesülés, de úgy tudni, hogy a magyar pártnak a mezőgazdasági tárca vezetésének megszerzéséért kell majd kifejtenie a legnagyobb erőfeszítéseket.
MTI - fidesz.hu (2002. 09. 25.)