Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abortuszmentes napok a Fejér megyei kórházban

A jövő esztendőtől kezdve évente három napon nem végeznek abortuszt a Fejér Megyei Szent György Kórházban a Székesfehérvári Egyházmegye kezdeményezésére - tájékoztatta a székesfehérvári megyéspüspök az MTI-t pénteken.


Dátum: 2005-12-23 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:25.890885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Spányi Antal elmondta, hogy az együttműködés keretében március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, június 1-jén, az ENSZ által meghirdetett Nemzetközi Élet Napján és december 28-án, Aprószentek ünnepén nem végeznek abortusz műtéteket a kórházban.

A püspök szerint "minden jóérzésű ember egyre nagyobb aggodalommal tekint nemzetünk sorsára, látva, hogy évről-évre egyre kevesebb gyermek születik hazánkban. Ennek egyik oka, hogy társadalmunkban elfogadottá vált az abortusz mint a családtervezés egyik eszköze".

Spányi Antal megyéspüspök 2005 februárjában indította el "az Egyház az életért" egyházmegyei programot. Ennek első lépéseként a Fejér Megyei Szent György Kórház gyerekosztálya számára a beteg gyermekek ellátáshoz elengedhetetlenül szükséges infúziós eszközöket adott át - félmillió forint értékben - a Betegek Világnapján.

Áprilisban megállapodást írtak alá egyházi és civil szervezetek az új élet világra hozásának védelmében. Arról született együttműködési megállapodás, hogy a fiatal, egyedülálló, hátrányos helyzetű, szociális válsághelyzetben lévő vagy a gyermekük felnevelésére még nem kész anyákat segítik, hogy minden megfogant magzat világra jöhessen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek