A megfagyás határán találtak rá egy magyar turistára Romániában
Vészesen lehűlt testhőmérséklettel találtak rá egy magyar turistára a mentőalakulatok hétfőn a közép-romániai Torockói-hegységben - közölték helyi hatóságok.
Dátum: 2005-12-27 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:30.553538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 52 éves budapesti illetőségű személy barátaival úgy döntött, hogy a karácsony másnapját hegymászással töltik. Mivel azonban a hegyvidéki terep nehéznek és veszélyesnek bizonyult, a társaság délután felhagyott a hegymászással. Egyikük azonban annak ellenére is folytatta útját, hogy nem volt megfelelő felszerelése. Egy idő után társaival megszakadt a kapcsolata. A csoport este értesítette a mentőszolgálatot. Két órával a bejelentés után bukkantak rá a kezén és lábán megfagyott férfire, aki egy sziklán rekedt, és horzsolásos sebeket is elszenvedett. A sérült kimentése a hegyről öt órán át tartott, majd a Nagyenyed városában lévő kórházba szállították.
MTI - fideszfrakcio.hu