Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önálló cégben a Malév földi kiszolgálása

A Malév önálló cégbe, a Malév GH Földi Kiszolgáló Kft.-be vitte a földi kiszolgálási tevékenységet.


Dátum: 2005-12-27 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:33.979611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A légitársaság keddi közleménye emlékeztetet arra, hogy december közepén a teljes műszaki tevékenység az Aeroplex Kft.-hez került. Az Aeroplex, csakúgy mint a Malév GH Földi Kiszolgáló Kft., 100 százalékban a magyar nemzeti légitársaság tulajdona.

Az átszervezések 1.200 munkavállalót érintettek. A Malév munkavállalóinak száma 400 fővel csökkent, részben a decemberben végrehajtott csoportos létszámleépítés eredményeként.

A közlemény kiemelte a Malév Központi Üzemi Tanácsának és a reprezentatív szakszervezeteknek a konstruktív szerepét az átszervezésben és a csoportos létszámcsökkentésben.

A Malév 3.200 fővel kezdte az idei évet és a 400 fős létszámleépítés egyszeri költsége mintegy 1-1,5 milliárd forint volt, ami hat-nyolc hónap alatt megtérül - mondta Gönci János, a Malév vezérigazgatója az MTI-nek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek