Dilettáns rögtönzések a külpolitikában
Úgy tűnik, hogy amikor a szocialista külpolitika éppen nem a Gyurcsány Ferenc kínos improvizációi miatti tűzoltómunkával van elfoglalva, a maradék erejéből csak öntömjénezésre futja. A magyar diplomáciának az elmúlt év kétségkívül nem kevés fejtörést hozott, jórészt Gyurcsány Ferenc külpolitikai ballépéseinek, tapasztalatlanságának köszönhetően. Beszólásainak kimagyarázását, a kapkodást és a teljes koncepciótlanságot azonban nehéz sikerként feltüntetni.
Dátum: 2005-12-27 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:34.300035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nehéz sikerként bemutatni a magyar-arab kapcsolatokat, amelyek a szaúdi futballválogatott Gyurcsány Ferenc által történt "leterroristázását" követően romlottak meg. Nem beszélve arról a nemzetközi megrökönyödésről, amely azon rendhagyó gyurcsányi ötletet követte, hogy az Európai Unió terjessze ki az egymilliárd-háromszázmillió kínai állampolgárra a vízummentességet. A kormány nem dicsekedhet az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének közleményével sem, amely azt követően született, hogy Gyurcsány Ferenc washingtoni látogatását belpolitikai célokra kívánta felhasználni és amely cáfolta a kormányfő által állított valótlanságokat. Az EU-költségvetés megszületésének puszta ténye tényleg politikai siker egész Európa és benne hazánk számára.
Gyurcsány Ferenc azonban valójában olyan pénzügyi célkitűzésekkel indult neki a csúcstalálkozónak, amelyeket már a legrosszabb ajánlat is teljesített, Brüsszelből hazatérve pedig nem létező, virtuális pénzeket is hozzászámolt a ténylegesen Magyarországnak járó összeghez.
Különösen cinikus a sikerek felemlegetése a szomszédság- és regionális politika terén: a nagy dirrel-durral beharangozott közös magyar-román kormányülés után mindössze két nappal, megalázó módon szavazta le a román parlament az erdélyi magyar közösség számára a kulturális autonómia lehetőségét biztosító kisebbségi törvény tervezetét. A regionális politika teljes koncepciótlanságát jelzi az a lomhaság, amellyel a magyar külpolitika a délvidéki magyarokat ért szerb atrocitásokat kezelte. A cinizmus netovábbja a minap megnyitott szelmenci határátkelő tollaival ékeskedni. E siker kizárólag az amerikai magyar civil lobbinak köszönhető, a washingtoni magyar nagykövetség ugyanis minden támogatást megtagadott az ügytől. Ami pedig a magyar-magyar kapcsolatokat illeti, mindennél beszédesebb a tény, hogy Gyurcsány Ferenc immár több mint egy éve nem meri összehívni a Magyar Állandó Értekezletet, nehogy kiderüljön: a kormány határon túli magyarok irányában folytatott politikája leginkább az érintettek támogatását nem bírja.
A magyar külpolitikának tehát minden téren alapvető változásra van szüksége, amelyet csak egy jövő évi kormányváltás biztosíthat.
Balla Mihály
országgyűlési képviselő
fideszfrakcio.hu