Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élesedő ukrán-orosz fölgázvita

A Gazprom orosz állami vállalat felelőtlennek és jogilag igazolhatatlannak minősítette kedden az ukrán kormányfőnek a két ország gázüzletére vonatkozó, szintén keddi kijelentését.


Dátum: 2005-12-27 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:35.233039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juri Jekhanurov közölte, hogy Ukrajna 15 százalékát elveszi annak a földgáznak - a tranzitköltségek fedezetétől -, amit Oroszország Ukrajnán keresztül szállít a nyugati piacokra. Jekhanurov kijelentette, hogy minden ezer köbméter földgázból 150 köbméter jogosan illeti meg Ukrajnát, ez a két ország szerződéséből következik.

A Gazprom szóvivője annyit elismert, hogy a 2001. októberben kötött szerződés értelmében a trazitszállításért fölgázban, vagy pénzben kell fizetni, de a szolgáltatásért fizetendő térítést évente kell rögzíteni, ezért Ukrajnának nincs joga jövő év január elejétől elvenni az orosz fölgázból.

A szóvivő hangsúlyozta, amennyiben az árról szóló jegyzéket nem írják alá az év végig, és Ukrajna bármennyi orosz fölgázt is lecsapol a területén átmenő tranzit szállítmányból, az lopásnak lesz tekinthető. A szóvivő azt is hozzátette: Ukrajna ez esetben az Európai Uniót is meglopná, ahová csatlakkozni szeretne.

A Gazprom korábban azt közölte, ha nem jön létre az év végig új szerződés a jövő évben érvényes gázárakról, a Gazprom leállítja Ukrajna fölgázellátását.

Ukrajna a Kijevnek szállított fölgázért január elejétől a korábbi ár négyszeresét kéri , Ukrajna azonban csak fokozatos áremeléshez hajlandó hozzájárulni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek