Gondatlanságból elkövetett pénzmosással gyanúsítják az internetes csalókat
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vádemelési javaslattal zárta le annak a kilenc fiatalnak az ügyét, akiket az év legnagyobb internetes banki csalási ügyében gondatlanságból elkövetett pénzmosással gyanúsítanak - közölte Horváczy Emese, az NNI szóvivője az MTI-vel szerdán.
Dátum: 2005-12-28 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:37.304165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság értesülése szerint egy eddig ismeretlen személy vagy személyek az egyik hazai pénzintézet ügyfeleinek bankszámláiról - a károsultak személyes adatai és biztonsági kódjai felhasználásával - mintegy harmincmillió forintot utalt el a pénzmosással gyanúsított fiatalok számláira.
Horváczy Emese elmondta: a kilenc fiatalt chatszobában keresték meg ismeretlenek és azt ajánlották, a fiatalok nyissanak bankszámlát, ahová egy nagyobb összeget fognak utalni. Az átutalt pénz tíz százalékát a fiatalok megtarthatták, 90 százalékot a Western Unionon keresztül moszkvai és szentpétervári címekre kellett továbbküldeniük. A szóvivő elmondta: kilenc gyanúsított állítja, hogy nem tudták, bűncselekményből származó pénzt kezelnek, a rendőrség szerint azonban tudniuk kellett, ezért valamennyiük ellen gondatlanságból elkövetett pénzmosás miatt javasolnak vádemelést. A fiatalok beiktatásával a bűncselekmény elkövetői, a megbízók követhetetlenné tették a pénz útját - tette hozzá a szóvivő. Hozzátette: az ügy egy magyarországi pénzintézet feljelentése alapján indult, ahonnan az ügyfelek számláiról pénz tűnt el. A rendőrség vizsgálja, ki és hogyan jutott hozzá az ügyfelek banki azonosítóihoz.
MTI - fideszfrakcio.hu