Az Akadémia bajban van
A Magyar Tudományos Akadémia, a magyar tudományos kutatás és fejlesztés bajban van. A mindenkori kormánynak kötelessége támogatni, biztosítani, garantálni az Akadémia működését. Orbán Viktor ezt azután mondta újságíróknak, hogy megbeszélést folytatott az intézmény elnökével szerdán, Budapesten.
Dátum: 2005-12-28 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:37.602580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Európai összehasonlításban a magyar Akadémia csehül áll -jelentette ki a politikus hozzátéve, hogy az európai nemzetek jóval többet fordítanak nemzeti össztermékük arányában kutatás-fejlesztésre, akadémiai tevékenységre, mint a magyarok. A Fidesz elnöke kiemelte: a mindenkori kormánynak kötelessége támogatni, biztosítani, garantálni az Akadémia működését; ez elsősorban a kutatói szellemi, fejlesztési bázisok működését jelenti. Hangsúlyozta: amikor a kutatás-fejlesztésre fordított összegek csökkeni kezdenek, az mindig arról vall, hogy nincs jövőkép. Mint mondta, a Fidesz azt a gondolkodási irányt képviseli, amely kiemelt fontosságot tulajdonít az Akadémiának, a kutatásnak, a fejlesztésnek, általában a szellemi életnek és a szellem embereinek. Ezért - ha erre lehetőség nyílik - folytatni szeretné azt a politikát, amely évről évre növelte az MTA kutatásra, fejlesztésre fordítható támogatását - tette hozzá. Orbán Viktor közölte: arra kérte Vizi E. Szilvesztert, hogy az Akadémia jövőbeni fejlesztéseiről, kutatási fő irányairól lehetőség szerint továbbra is adjon tájékoztatást. A volt miniszterelnök áldatlan, méltatlan és buta helyzetnek nevezte, hogy Magyarországon több száz akadémikusnak levélben kell tiltakoznia amiatt, hogy a kormányzat megkurtítja a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítható összegeket.
A Fidesz elnöke a Budapest Airport Rt. privatizációjával kapcsolatban megerősítette: a Fidesz elkötelezett amellett, hogy a parlament költségvetési bizottsága tartson nyilvános konzultációt, ahol a történelmi fejlesztésekre is alkalmas összeg felhasználásáról mindenki elmondhatja véleményét. Hozzátette, hogy ennek érdekében meg fogja keresni a bizottság elnökét, Varga Mihályt. Orbán Viktor közölte: reméli, hogy ezen az ülésen az egészségügy képviselői is ott lesznek, s arra biztatta az MTA elnökét, hogy a tudós testület is jutassa el hozzájuk esetleges elképzeléseit.
A pártelnök annak kapcsán, hogy az összeget a kormány az államháztartási hiány mérséklésére költené, úgy fogalmazott: ez egy lehetséges álláspont. Véleménye szerint azonban nem hatalmi szóval kellene ezt eldönteni, hanem széleskörű konzultáció keretében.
Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke a megbeszélés után újságíróknak elmondta: meghívására látogatott el Orbán Viktor az Akadémia székházába, hogy megtárgyalják a magyar kutatás-fejlesztés helyzetét. Kiemelte, hogy e területen komoly problémák vannak, hiszen a nemzeti jövedelemből egyre kevesebb jut kutatás-fejlesztésre. Míg 2002-ben ez a ráfordítás még egy százalék fölött volt, 2004-en már csak 0,89 százalékot tett ki. Ez elfogadhatatlan, ezt az arányt növelni kell, hiszen Magyarország jövője attól függ, hogy azt a szellemi tőkét, amiben gazadagok vagyunk, hogyan használjuk fel - hangsúlyozta.
MTI - fideszfrakcio.hu