Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóemelés és munkanélküliség vagy változás

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány az elmúlt három és fél évben folyamatosan radikális adócsökkentést ígért, ezzel szemben - a jövő évi adótörvényekkel együtt -összesen 38 alkalommal emelte az adókat, és 8 új adót vezetett be.


Dátum: 2005-12-28 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:39.061567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Így mára már nincs olyan társadalmi réteg, amelynek az adóterhei ne növekedtek volna: a luxusbaloldali kormány csak ebben az évben 100 milliárd forint pluszterhet rakott a magyar kis- és középvállalkozások vállára és 540 milliárd forintot vett ki a családok, a nyugdíjasok zsebéből.

Nem lesz ez másként 2006-ban sem, hiszen a jövő esztendőben a Medgyessy-Gyurcsány-kormány a gyermekek után járó adókedvezmény megvonásával emeli a családok adóterheit. Ráadásul bünteti a szegényebb családokat, ugyanis az alacsonyabb keresetűek változatlan adókulccsal adóznak. A jövő évi adótörvények továbbra sem szolgálják a hazai kis- és középvállalkozásokat, nem segítik elő a versenyképesség javítását és a munkahelyteremtést.

Éppen ezért új gazdaságpolitika kell. Olyan változásra van szükség, amely radikális adócsökkentéssel lehetőséget teremt a hazai vállalkozóknak és a családoknak. Változtatnunk kell, mert máskülönben marad a csőd szélén egyensúlyozó ország, a négyszázezer munkanélküli honfitársunk, és a folyamatos adóemelés.

Budapest, 2005. december 28.

Tállai András

Országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek