Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spidla szerint nem fenyeget idő előtti választás

Vladimír Spidla kormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke szerint a három pártból álló cseh koalíciós kabinet stabil és nem kell előrehozott parlamenti választástól tartani.


Dátum: 2002-09-26 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:01.653132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány most szilárd, nem fenyeget az a veszély, hogy esetleg előrehozott parlamenti választást kell rendezni - jelentette ki Spidla kedden a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában.

Csehországban az előrehozott parlamenti választás kérdése a közelmúlt kormányválsága kapcsán került szóba a médiában. A hárompárti koalíciónak ugyanis a 200 tagú képviselőházban csak 101 mandátuma van, tehát a lehető legszerényebb többség. Ellenzéki vélemények szerint a kormány helyzete továbbra is gyenge.

Spidla úgy véli, hogy a szociáldemokrácia számára elfogadhatatlan lenne egy nagykoalíció a Václav Klaus vezette jobboldali Polgári Demokratikus Párttal (ODS). Úgy vélem, hogy egy esetleges nagykoalíció helyett jobb megoldás lenne idő előtti választást tartani - jelentette ki a kormányfő és pártelnök. Spidla és Klaus kölcsönös ellenszenve közismert. Klaus a napokban szintén úgy nyilatkozott, hogy egy CSSD-ODS nagykoalícióról csak akkor lehetne szó, ha abban Spidla nem kapna szerepet.

Stanislav Gross, a CSSD alelnöke, kormányalelnök és belügyminiszter szerint szintén nem elfogadható a nagykoalíció Klausékkal. A szociáldemokrácia nem adhatja el a lelkét. Akkor inkább az előrehozott választást támogatnám - nyilatkozta Gross a Nova kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorában.

Zdenek Skromach, a CSSD második alelnöke, munkaügyi és népjóléti miniszter szerint az előrehozott választás "ma nincs napirenden" Csehországban. "Elég erőnk van ahhoz, hogy programunkat keresztülvigyük. Ez a koalíció, ha nem tovább, de az európai uniós csatlakozásról megtartandó népszavazásig mindenképpen kormányon marad - állítja Skromach. Prágai médiumok szerint a csatlakozási népszavazás a jövő év közepére várható.

MTI - fidesz.hu (2002. 09. 24.)

Kapcsolódó elemek