Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországon drágábban épülnek az utak, mint máshol

Másfélszer drágább egy négyzetméternyi aszfaltút megépítése hazánkban, mint a legtöb fejlett országban - derül ki az OECD számításaiból, s azok fenntartása is egyre nagyobb terhet jelent. A speciális burkolatok megfizethetetlenek a súlyos költségvetési problémákkal küszködő országok - mint például Magyarország - számára.


Dátum: 2005-12-29 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:44.470759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon átlagosan nyolc dollárba kerül egy négyzetméternyi aszfaltút megépítése, míg a legtöbb fejlett országban 5-7 dollár közötti összegből kijön ugyanez - állítja az OECD, mely tizenkét európai és észak-amerikai ország közútépítési költségeit hasonlította össze. A meglévő burkolatok karbantartása és felújítása a vizsgált országok közútépítési költségvetésének nagyjából felét emészti fel, és ez az arány folyamatosan nő. Az OECD-országokban átlagosan tízévenként burkolnak újra egy-egy útszakaszt; a felhasznált anyagok és a munka minőségétől függően e téren vannak kisebb eltérések, ám a manapság használt legjobb minőségű aszfalttal sem lehet a gyakori karbantartást megspórolni és 10-15 évnél hosszabb élettartamot elérni - írja a Világgazdaság.

Az OECD szakértői ugyanakkor rámutatnak: léteznek olyan alternatív burkolóanyagok, amelyek alkalmazásával a mostani háromszorosára, 30-40 évre lehetne növelni a közúti burkolatok élettartamát, és a felújítások ritkulása kézzelfogható gazdasági hasznot is hozna mind az autósok, mind az adott ország egésze számára. Ezek az anyagok ugyanakkor nagyjából háromszor többe is kerülnek, mint a maiak. Valószínűsíthető tehát, hogy nálunk egyelőre marad a gyakori kátyúzás és az azzal járó forgalomkorlátozások - cikkezik a Világgazdaság.

ÚTÉPÍTÉSI KÖLTSÉGEK

(egy négyzetméternyi aszfaltút átlagos költsége, dollár)

Hollandia: 10,60*

Dánia: 9,50

Magyarország: 8,00

Lengyelország: 6,94

Norvégia: 6,70

Nagy-Britannia: 6,61

Svédország: 6,00

Egyesült Államok: 5,60

Kanada: 5,50*

Finnország: 5,00*

Portugália: 3,44

Franciaország: 3,00*

* Az átlagos aszfalttól eltérő minőségű felület.

Forrás: MNO, 2005. december 29.

Kapcsolódó elemek