ÁFA-csökkentés után áremelések
Örömteli lenne, ha a januártól érvénybe lépő ÁFA-csökkentés valóban mérsékelné az árakat. Sajnos azonban amit a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az egyik kezével ad, azt a másikkal gyorsan visszaveszi.
Dátum: 2005-12-29 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:44.762625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez igaz az ÁFA-csökkentésre is, hiszen éppen a luxusbaloldali kormány az, amely az áremelésekkel semlegesíti az adóváltozás kedvező hatásait. Jövőre ugyanis drágul a villamos energia, a vállalkozásoknak többet kell fizetniük a földgázért és emelkednek a gyógyszerárak is.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány tehát ismételten becsapja az embereket, csalódást okoz azoknak, akik komolyan vették, hogy az ÁFA-csökkentés miatt 5-8 ezer forinttal több pénz marad a pénztárcájukban. A valóságban ugyanis az alapvető élelmiszereket az adóváltozás nem érinti, sok más termék esetében pedig a költségnövekedés, így például az energiaár-emelés felemészti az áfa mérséklődését.
Ráadásul januártól többet kell fizetni azokért a szolgáltatásokért, termékekért, amelyek az alacsonyabb, 15 százalékos ÁFA-kulcs alá tartoznak. Így például átlagosan 6 százalékkal, tehát az inflációt jóval meghaladó mértékben drágulnak a víz-, a szemátszállítási és a csatornahasználati díjak. Többet kell fizetni az autópálya-matricákért, a parkolásért és jelentősen drágul a közlekedés is.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ismét bebizonyította a választópolgároknak: nem ért a kormányzáshoz, csak a propagandához és az öntömjénezéshez. Ezért változásra van szükség: olyan politikára, amely nem csak szavakban, de a valóságban is adócsökkentést jelent a családoknak és a vállalkozóknak.
Budapest, 2005. december 29.
Halász János
Szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu