Száz ember kerül utcára Rétságon: a TDK gyár leépíti nógrádi üzemét
Több mint száz ember kerül utcára Rétságon, mivel a településen tíz éve működő TDK gyár bezárja üzemének egy részlegét. A ferritdivízió részleg bezárását követően csak a csipkondenzátorok és transzformátorok gyártása folytatódik, ezekhez azonban a jelenleginél jóval kevesebb emberre lesz szükség.
Dátum: 2005-12-29 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:46.584903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenleg 288 főt foglalkoztató TDK gyárból a ferritüzem megszüntetésével 114-en válnak munkanélkülivé és az adminisztratív munkát végzők közül is több dolgozót elbocsátanak. A cég humánerőforrás-igazgatója, Vadadi Zsolt kijelentette, a gyártás beszüntetésére azért van szükség, mert az utóbbi hét évben havi több tíz millió forintos veszteséggel járt. Ennek oka az, hogy Európában a transzformátormag, ferrit iránti kereslet az elmúlt öt évben a kétharmadára csökkent, s emiatt exportálniuk kellene, azonban a kínai olcsóbb termékekkel szinte lehetetlen felvenni a versenyt. Hiába fordítottak több millió forintot arra, hogy a termelést hatékonyabbá tegyék, ezzel sem sikerült elérni, hogy a veszteségük csökkenjen.
A döntést Rétság polgármestere, Mezőfi Zoltán belenyugvással fogadta, hiszen a gyárral való kapcsolatuk mindig is kiváló volt. A cég segítségével újították fel a művelődési házat, az óvoda és az iskola tornatermének tetőszerkezetét is. A tíz évvel ezelőtti letelepedésekor a község megfelelő támogatást adott számára, s élhettek azzal a kedvezménnyel is, hogy nem kellett helyi iparűzési adót fizetniük. A cég akkor megígérte, hogy 600 főnek biztosít majd munkát, ezt azonban nem tudták állandóan fenntartani, csak induláskor, amikor 1100 dolgozót alkalmaztak. Az utolsó években ez a szám 300, a mostani bejelentést követően pedig nem egész 200 főre csökkent.
Forrás: Hídlap