Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kábítószer-kereskedőket ítéltek halálra

Nyolc kábítószer-kereskedőt, köztük két nőt ítéltek halálra, további kilencet pedig életfogytiglani börtönre pénteken Ho Si Minh-városban.


Dátum: 2005-12-30 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:48.404814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint vietnami igazságügyi illetékesek közölték, a drogkereskedő-hálózat további 15 tagja 5-től 20 évig terjedő börtönbüntetést kapott. A vádlottakat 2004 júniusában tartóztatták le, és bűnösnek találták őket 80 kilogramm heroin csempészéségében, amelyet a szomszédos Kambodzsából és Laoszból szállítottak be az országba. A vietnami törvények szerint 600 gramm heroin vagy 20 kilogramm ópium birtoklásáért halálbüntetés jár. A hanoi hatóságok a közelmúltban hangsúlyozták, hogy a halálbüntetés fenntartása szükséges a széles körben elterjedt kábítószer-élvezet elleni harc és a társadalmi béke érdekében. Az év eleje óta 122 embert ítéltek halálra Vietnamban, többségüket drog miatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek