Román puhulás a NATO-csatlakozás érdekében
- A román-magyar kapcsolatokat éveken át torzító elfogultságok és rögeszmék nem tűntek el, csak most nem szolgálják a román kormánypárt érdekeit: ez magyarázza a Bukarest és Budapest közötti párbeszéd hangnemének hirtelen változását - állapította meg az anchete.ro című román internetes on-line újság kommentárja.
Dátum: 2002-09-26 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:02.591913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az írás emlékeztetett arra, hogy néhány hónappal ezelőtt még a magyar kedvezménytörvény vitája miatt "nem helyénvaló és a nemzeti érdekekkel ellentétes dolognak" tűnt volna egy olyan ötlet, hogy a magyar külügyminisztert díszvendégnek hívják meg Bukarestbe, a román diplomáciai képviseletek vezetőinek éves értekezletére.
- De lám, megkértük azt a napot, amikor Kovács Lászlót vörös szőnyeggel fogadták a Victoria palotában és a Cotroceni palotában (a román miniszterelnöki, illetve államfői hivatalban), a parlamentben pedig a szószékre invitálták, hogy Magyarország külpolitikai prioritásairól beszéljen a román diplomatáknak. Adrian Nastese román miniszterelnök közelgő budapesti látogatása során pedig aláírják a két ország XXI. századi stratégiai partnerségéről szóló megállapodást - írta a kommentár.
A hirtelen változás mögött - a kommentár szerzője szerint - az áll, hogy a kormányon lévő román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a NATO-ba történő meghívás elérése mellett az lett a fő célja, hogy a Szocialista Internacionálé teljes jogú tagként fogadja el őt.
"A NATO érdekében ma aláírunk bármit, amit csak lehet" - hangsúlyozta a kommentár. Az is biztos, hogy egy olyan dokumentum, amely a "XXI. századi stratégiai partnerség" címet viseli, nagyon jól hangzik mind Brüsszelben, mind Washingtonban.
- Csakhogy az egész ma még annyira üres, hogy nehéz megállítani a különféle találgatásokat. Bukarest nem akar (vagy inkább nem tud) világosan válaszolni arra, hogy mit tartalmaz a dokumentum, amelyet jelenleg a magyar szakértők tanulmányoznak.
A kommentár szerint a román fél kettős célt követ: előbb azt szeretné biztosítani magának, hogy a prágai csúcs után a magyar Országgyűlés különösebb vita után hagyja jóvá Románia meghívását a NATO-ba, majd a magyar szocialisták szóljanak egy jó szót a Szocialista Internacionálénál a PSD érdekében.
- A sorrend bármikor felcserélhető, de az mindenesetre elmondható, hogy a labda jelenleg a magyarok térfelén van és jó ideig még ott is marad a "XXI. századi stratégiai partnerség"" részeként - fejeződött be a kommentár.
MTI - fidesz.hu(2002.09.23.)