Soha nem látott csődközeli helyzet
Baráth Etele és Kolber István akkor ad ki sikerjelentéseket az uniós források felhasználásáról, amikor a támogatások kormányzati visszatartása miatt soha nem látott számban kerülnek az önkormányzatok csődközeli helyzetbe.
Dátum: 2005-12-30 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:50.250879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak ugyanis mindössze 15 százaléka jutott el a nyertes pályázókhoz. Az állam sorozatos szerződésszegő magatartása következtében a körbetartozások feltartóztathatatlan iramban nőnek, vállalkozások ezrei mennek csődbe, civil szervezetek és önkormányzatok lehetetlenülnek el. A luxusbaloldal kormánya továbbra is csak felelőtlenül ígérget annak ellenére, hogy 2006-ban a költségvetés további megszorításokat tartalmaz. A helyhatóságoknak jelentősen lecsökkenek a decentralizált forrásaik, és a kis és közepes vállalkozások sem számíthatnak érdemi támogatásra. Ha a kormány továbbra is ennyire érzéketlen marad az ország problémái iránt, akkor szinte minden területen lemaradunk az európai államok versenyében, és vesztesei leszünk az uniós csatlakozásnak. Változtatni kell a kormányzati hozzáálláson, és annak érdekében kell cselekedni, hogy hazánk felzárkózhasson az Európai Unió fejlett tagállamaihoz.
Nógrádi Zoltán
Országgyűlési Képviselő
fideszfrakcio.hu