Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötvenezer keresztény fiatal a szilveszteri taizéi találkozón Milánóban

Ötvenezer keresztény fiatal vesz részt az idei szilveszteri taizéi találkozón Milánóban. A burgundiai ökumenikus közösségnek ez az első olyan találkozója, amelyen már nem vehet részt az alapító, az augusztusban meggyilkolt Roger Schütz testvér.


Dátum: 2005-12-30 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:51.146696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus, protestáns és ortodox keresztény résztvevők 42 országból érkeztek, jelentős számban Lengyelországból (11 ezren), illetve Kelet-Európa más részeiből is: Romániából 2800-an, Litvániából ezren. A milánói vásárvárosban tartott találkozó fő gondolata Roger testvér 30 éven át hangoztatott üzenete, a béke utáni szomjúság és a remény. Az előadások témája a vallás helye és szerepe a mindennapi életben, a szegénység a globalizáció idején, a bevándorlás okozta problémák, a világbéke szükségessége.

A jövő évi szilveszteri taizéi találkozót Zágrábban rendezik meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek