2006-os változások az egészségügyben
A gyermekeknél új oltási rend lép életbe, külföldre utazásnál Európai Egészségbiztosítási Kártyát kell igényelni, változik a petesejt-adományozás anonimitása, szigorodik a dohányzási tilalom, bevezetik az egyéni járulékszámlát - többek között ezeken a területeken várhatók változások az egészségügyben jövőre.
Dátum: 2005-12-31 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:53.550411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Januártól változik a magyarországi védőoltási rendszer: az eddigi húsz oltás helyett a jövőben csak tizenegy szúrást kell elviselniük a 0-14 éves gyermekeknek, a hatékonyság azonban megmarad. Így csökkenthető a fokozott oltási reakciók száma, az oltási szövődmények előfordulásának valószínűsége, illetve a védőoltások alkalmazása kevesebb megterhelést jelent a gyermekek számára.
Az egészségügyi törvény szerint, ha a védőoltásra kötelezett személy a védőoltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve az általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja. A kötelező védőoltások esetén a törvény rögzíti az állam kártalanítási kötelezettségét.
Az eddig használatos E111-es formanyomtatvány helyett az Európai Egészségbiztosítási Kártyát kell kérvényezni a lakóhely szerinti Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, amely kártya alapján orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokat vehetnek igénybe külföldön a magyar biztosítottak. A kártyát csak személyesen lehet átvenni.
Az egészségügyi törvény módosításával a jövőben nem csak anonim módon történhet petesejt-adományozás, hanem akkor is, ha az adományozó a befogadó fél közeli hozzátartozója, oldalági rokona, testvérének házastársa, illetve élettársa, valamint ha a befogadó fél házastársa, illetve élettársa közeli hozzátartozója, továbbá ha a házastársa, illetve élettársa testvérének élettársa. A jogszabály szerint egyedülálló nő esetében a külön jogszabály szerinti mesterséges megtermékenyítés akkor végezhető el, ha a nő életkora vagy egészségi állapota (meddőség) következtében gyermeket természetesen úton nagy valószínűséggel nem vállalhat.
A törvénymódosítással bővül a teljes dohányzási tilalommal védett helyek köre. A rendelkezés szerint nem jelölhető ki dohányzóhely az egészségügyi alapellátást, illetőleg járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben, valamint gyógyszertárnak a betegforgalom számára nyitva álló helyiségeiben, továbbá jellemzően gyermekek fekvőbeteg-szakellátását végző egészségügyi szolgáltatók épületeiben. Ugyancsak nem jelölhető ki dohányzóhely óvodákban, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben és személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények közösségi helyiségeiben.
A társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek körébe 70 új készítmény kerül be. Január elsejétől 95 olyan gyógyszer ára csökken a patikákban, amelyeket eddig is támogatott az állam, további 70 készítmény pedig januártól kerül fel a támogatási listára; 489 támogatott készítmény térítési díja nő, de csak kismértékben. A többi támogatott gyógyszernél az átlagos áremelkedés még az egy százalékot sem éri el.
A kormány megteremti annak lehetőségét, hogy jövő év első félévére felálljon az a rendszer, amely a befizetett társadalombiztosítási járulékok követésére alkalmas (egyéni járulékszámlák) és az aktuális befizetési állapotot mutassa. Jövedelem nélküliek - a nyugdíjasok, a kiskorúak, a munkanélküliek, az eltartottak - járulékának fedezetére 303 milliárd forint az előirányzat a jövő évi költségvetésben.
MTI - fideszfrakcio.hu