Négypárti jobbközép-koalíció alakul Szlovákiában
Négypárti közép-jobboldali kormánykoalíció létrehozásáról született megállapodás vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Pozsonyban. A Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus ésKeresztény Unió, a Magyar Koalíció Pártja, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom és az Új Polgárok Szövetsége együttesen 78 képviselőt tud állítani a 150 tagú törvényhozásba.
Dátum: 2002-09-26 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:03.234967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minősített többséghez szükséges 76 szavazatnál kettővel több mandátumot a négy párt elegendőnek találja a közös kormányzáshoz. Jóllehet, a hét végi országos képviselőválasztáson a legtöbb szavazatot a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt szerezte meg, Meciarék koalíciós partnerek híján ugyanúgy nem tudnak kormányt alakítani, mint ahogy négy éve sem, amikor az azóta kormányzó Dzurinda-kabinet került hatalomra.
A négy párt annak lehetőségét is kizárta, hogy a választásokon másodiknak végzett Robert Fico pártjával, a SMER-rel tárgyaljanak, de jelezték, a parlament alelnöki posztját valamelyik ellenzéki pártnak ajánlják fel. A pártvezetők egyelőre nem árulták el, vajon az ajánlat Vladimír Meciarnak szól-e. Az új parlamentet a hét végén befejeződött választások eredményeinek kihirdetését követő harminc napon belül kell felállítani. Rudolf Schuster államfő még a választások előtt kinyilvánította: azt bízza meg kormányalakítással, aki írásban tudja bizonyítani, hogy legalább 76 képviselő támogatását élvezi. A gyors megállapodás a rövidesen esedékes kormányalakítási megbízás lehetőségét vetíti előre, mert erről az egyezség után telefonon már tájékoztatták az államfőt, akinek asztalára hétfőn írásban is leteszik a közös kormányzás szándékáról született dokumentumot.
MTI - fidesz.hu(2002.09.23.)