Megkezdődött az újévi londoni metrósztrájk
Egyezség híján, az előzetes bejelentéseknek megfelelően megkezdődött helyi idő szerint szombat délben a 24 órásra tervezett londoni metrósztrájk, amely komoly fennakadásokkal fenyeget az újévet köszöntő, hagyományosan több százezres tömeg szállításában.
Dátum: 2005-12-31 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:58:57.813329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb brit közlekedési szakszervezet, az RMT a múlt héten közölte, hogy az alkalmazottak körében elvégzett kötelező előzetes felmérés során a válaszadók 5:1 arányban támogatták az újévi sztrájkot.
A munkabeszüntetésről az érdekképviselet a metróhálózatot működtető London Underground átszervezési tervei miatt döntött. A szakszervezet szerint ugyanis a vállalat elbocsátásokat készít elő, és a biztonságot is veszélyezteti a cégvezetés által bejelentett munkabeosztásbeli változtatásokkal, amelyekbe beletartozik jegypénztárak bezárása egyes állomásokon, és a személyzet átvezénylése más munkakörökbe.
A London Underground szerint ugyanakkor a metróállomások összesen hatezer fős személyzetéből az átszervezések után sem bocsátanak el senkit, csak arról van szó, hogy a személyi állományt "láthatóbbá" kívánják tenni az utazóközönség számára. Ezért van szükség arra, hogy a metrópénztárakban - amelyekben gyakran "óránként egy jegyet adnak el" - kevesebben, a közvetlen peronszolgálatban többen dolgozzanak.
A metrót használók többségének bérlete van, vagy jegykiadó automatákból veszi a menetjegyet.
A London Underground szerint az átszervezés része a 35 órás munkahétre történő áttérésnek, amelyet éppen a szakszervezettel együttműködve, annak követelésére vezettek be.
Az újévi sztrájk időpontja hagyományosan az évi egymilliárd utast szállító, 400 kilométeres londoni metró egyik legforgalmasabb időszaka. Az eredeti tervek szerint a metró egész éjjel közlekedett volna, méghozzá ingyen.
Rendőrségi várakozások szerint 200 ezres tömeg özönlik a két fő londoni újévköszöntő helyszínre, a Trafalgar-térre és a parlament környékére, ahol a világhírű toronyóra, a Big Ben harangjátéka jelzi az újév érkezését.
A sztrájk várhatóan erősen érinti a 2006 első napjára tervezett hatalmas londoni parádét is, amelyen a tervek szerint 500 ezren vesznek részt, köztük több mint 10 ezer fellépő.
A London Underground mindazonáltal közölte, hogy valamilyen szintű szolgáltatást minden vonalán igyekszik fenntartani.
A metróvezetőket a sztrájkfelhívás nem érinti, de várakozások szerint sokan közülük szolidaritásból csatlakoznak az állomási személyzet akciójához.
MTI - fideszfrakcio.hu