Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénz hiányában zárva voltak a hajléktalanok nappali melegedői

A nappali melegedők többsége nem fogadta a hajléktalanokat az óév utolsó napján és újévkor sem, mert hétvégén nem finanszírozza nyitva tartásukat az állam - mondta a Menhely Alapítvány munkatársa.


Dátum: 2006-01-02 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:02.606143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hajléktalanokat napközben fogadó intézmények bér-, közüzemi és egyéb költségeit csak az év mintegy 260 napján finanszírozza az állam, így hétvégén többnyire nem tudnak kinyitni - mondta Gurály Zoltán. A főváros csaknem minden kerületében van nappali melegedő, ezen a hétvégén azonban csak 3-4 tart nyitva. Ennek költségét vagy külön pályázatokból fedezik, vagy ingyen, elhivatottságból dolgoznak a kollégák.

uno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek