Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-MDF borsodi jelöltjei leadták az ajánlószelvényeket

A tizenhárom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben a Fidesz és az MDF valamennyi közös egyéni jelöltje összegyűjtötte, többségük az illetékes választási bizottságánál le is adta a szükséges 750 darab ajánlószelvényt csütörtök délig.


Dátum: 2002-02-15 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:34.496677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert, a Fidesz megyei elnöke miskolci sajtótájékoztatóján elmondta: a tizenhárom jelölt több mint 40 ezer ajánlószelvényt gyűjtött össze, többségében úgy, hogy a polgárok maguk jelentkeztek a Fidesz irodáiban a kopogtatócédulákkal.

A megyei elnök megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy tovább gyűjtik az ajánlószelvényeket. Répássy Róbert a sajtótájékoztatón bemutatta a közös jelölteket. Az egyéni indulók között több jelenlegi országgyűlési képviselő van, így Lenártek András (Miskolc, 1-es választókerület) Répássy Róbert (Miskolc, 2-es választókerület), Kádas Mihály (Miskolc, 3-as választókerület).

A szintén képviselő Fónagy János Ózdon (5-ös választókerület), Molnár Oszkár Edelényben (8-as választókerület), Ódor Ferenc Encsben (9-es választókerület), Hörcsik Richárd Sátoraljaújhelyen (10-es választókerület), Koncz Ferenc Szerencsen (11-es választókerület), Steinerné Vasvári Éva Tiszaújvárosban (12-es választókerület), Tállai András pedig Mezőkövesden (13-as választókerület) indul.

Halmai István tervező-mérnök Miskolcon (4-es választókerület), Csiba Gábor orvos-közgazdász Sajószentpéteren (6-os választókerület), Sólya Szabolcs orvos Kazincbarcikán (7-es választókerület) indul.

A jelöltek közül Fónagy János közlekedési és vízügy miniszter arról szólt, hogy a Fidesz választási programjában kiemelten foglalkozik az ország infrastrukturális fejlesztésével, ígéretet téve arra, hogy 2006-ig valamennyi meglévő és építés alatt álló autópálya eléri a határokat.

Ugyancsak elkészül az Emődöt Miskolccal összekötő M30-as gyorsforgalmi út és a Miskolcot elkerülő négysávos út is. Elmondta: a következő választási ciklus végéig azt tervezik, hogy valamennyi település fél óra alatt elérhető legyen a gyorsforgalmi úthálózatról.

Négy év alatt négy új híd épül: elkészül az M0-ás északi összekötő hídja, az M0-ás déli pálya négysávos hídja, az M8-as, az ország hosszanti tengelyének új hídja Dunaújvárosnál és a szekszárdi új Duna-híd.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a tervezett családi adókedvezményeket hangsúlyozta: 2006-ig 1 gyermek után 1, kettő után 2, három után pedig 3 millió forint jövedelemig nem kell majd adót fizetni.

A lakás- és otthonteremtést segítő szociálpolitikai kedvezmény gyermekenként 1 millió forinttal emelkedik majd, az egyedülállók özvegyi nyugdíját pedig 50 százalékkal tervezik növelni.

Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke a Tisza és melléfolyóinál folytatódó gátépítéseit, a térségben befektetni szándékozóknak az infrastrukturális fejlesztéseket és a gyarapodó családi vállalkozások támogatását hangsúlyozta.

Kapcsolódó elemek