"Lázadás" a brit parlamentben
Ötvenhárom munkáspárti képviselő szavazott Tony Blair kormányának iraki politikája ellen a brit parlament kedd éjszakába nyúló rendkívüli vitájában annak ellenére, hogy a miniszterelnök kinyilvánította, kormánya elsődleges célja az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelése, nem Szaddám Huszein elnök hatalmának megdöntése. A parlamenti vita lezárását jelentő technikai szavazáskor 64 alsóházi - köztük 53 munkáspárti - honatya ellenezte az egy napra meghirdetett vita berekesztését, szimbolikusan tiltakozva ezzel egy iraki katonai beavatkozás ellen.
Dátum: 2002-09-26 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:03.873458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkáspárti kormány 1997-es hatalomra kerülése óta ez volt a második legnagyobb parlamenti "lázadás" a Blair-kormány politikája ellene saját frakciója soraiból.
A Labour közismerten háborúellenes politikusai, mint George Galloway vagy Tam Dalyell mellett az ellenzők között volt többek között Tony Banks volt sportminiszter, Ian Gibson, az egyik alsóházi bizottság elnöke. A tiltakozó szavazás nagyobb mértékű volt, mint az afganisztáni háborút vagy a koszovói beavatkozást megelőző parlamenti vita idején.
Az Irakból múlt héten visszatért George Galloway a vita során elmondott szenvedélyes hangú felszólalásában óvott egy újabb közel-keleti háborútól, és arra sürgette képviselőtársait, hogy George Bush amerikai elnök és Dick Cheney alelnök helyett Al Gore vagy Nelson Mandela álláspontja mellett sorakozzanak fel.
Az ellenzéki Konzervatív Pártban is a szakadás jele mutatkozott, miközben a pártvezetés egyöntetű támogatásáról biztosította a munkáspárti kormány iraki politikáját, számos tory képviselő emelt szót egy esetleges katonai beavatkozás ellen. Douglas Hogg, a toryk volt külügyi államminisztere egyenesen úgy vélte, hogy a munkáspárti kormány által a törvényhozás elé terjesztett iraki dosszié Szaddám Huszein fegyverkezési programjáról nem igazolja egy katonai fellépés szükségességét.
A parlamenti vita idején háborúellenes tüntetők tiltakoztak egy iraki háború lehetősége ellen a törvényhozás előtti téren, hangszórókkal felszerelt buszokkal járták London utcáit, és John Lennon Adj esélyt a békének című dalával hívták fel a figyelmet ügyükre és a szombaton Londonba meghirdetett nagyszabású háborúellenes tüntetésre.
MTI - fidesz.hu (2002. 09. 25.)