Kulcsár Attila december végén elhagyta Budapestet
Bár lakhelyelhagyási tilalom van vele szemben érvényben, Kulcsár Attila mégis átlépte Budapest közigazgatási határát az ünnepek alatt. Az egyik napilap úgy tudja: Kulcsár bírói különengedélyt kért és kapott.
Dátum: 2006-01-02 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:05.012030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bírói különengedéllyel a karácsonyi ünnepek alatt elhagyhatta Budapestet a K&H-ügy első rendű vádlottja, Kulcsár Attila - értesült a Népszava.
Mint ismert, Kulcsárt még 2003. július 17-én tartóztatták le Ausztriában, majd több hónapnyi kiadatási őrizet után Magyarországra szállították, ahol 2004. március és októbere között előzetes letartóztatásban volt. Októberben ügyészség indítványára házi őrizetbe helyezték.
Az enyhébb kényszerintézkedés idővel még enyhébb lett, előbb a háza előtt éjjel-nappal posztoló rendőrjárőrt hívták vissza, majd végül házi őrizetét lakhelyelhagyási tilalommá módosították. Ennek értelmében Kulcsár Attila szabadon mozoghat a fővárosban, de annak közigazgatási határát nem lépheti át. Utóbbit úgy ellenőrzik, hogy a vádlottnak bizonyos időközönként jelentkeznie kell egy adott rendőrkapitányságon - közölte a Népszava.
Kulcsár bizonyos rendkívüli esetekben különengedéllyel elhagyhatja Budapestet, így vehetett például részt állandó tanúként Bácskai János dandártábornok büntetőügyének szegedi tárgyalásain is - olvasható a lapban.
mno.hu - fideszfrakcio.hu