Polgármestert választanak vasárnap Kemenespálfán
Polgármestert választanak január 8-án, vasárnap a Vas megyei Kemenespálfán. A 484 lakosú községben a korábbi polgármester, Szalai Józsefné halála miatt írtak ki időközi választást még tavaly októberben - közölte az MTI-vel Horváth Csaba, a település körjegyzője.
Dátum: 2006-01-02 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:08.396865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesteri tisztségre egyetlen jelölt van, Biczó Péter gépkocsivezető. Mivel a negyvenes éveiben járó férfi jelenleg is tagja a hattagú képviselő-testületnek, így az ő helyére a 2002-ben legtöbb szavazatot szerzett soron következő képviselő-jelölt kerül majd be.
A kemenespálfai választói névjegyzékben 340-en szerepelnek, ennyien adhatják le voksukat vasárnap. A jegyző tájékoztatása szerint a községben eddig még soha nem kellett időközi választást tartani, az előző polgármester 1994 óta közmegelégedésre töltötte be posztját, egészen haláláig.
MTI - fideszfrakcio.hu