Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Légitámadás Bászra ellen

Amerikai vadászgépek csütörtökön hajnalban csapást mértek az Irak déli részén fekvő Bászra kikötőváros repülőterére. A támadás tényét a Pentagon is megerősítette.


Dátum: 2002-09-26 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:04.483973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki műholdas tévécsatornán beolvasott közlemény szerint a nem sokkal éjfél után végrehajtott "terrortámadás a polgári repülésre vonatkozó nemzetközi előírások megsértése". A támadásban tönkrement a polgári repülőtér radarberendezése és megrongálódott a központi épület is. Halottakról vagy sebesültekről a televízió nem tett említést.

Az AP rutinszerűnek minősítette az amerikai és brit repülőgépek által végrehajtott légicsapásokat, amelyeket a nyugati szövetségesek által iraki polgári és katonai gépek számára tiltott övezetté nyilvánított észak- és dél-iraki légi övezetben rendszeresen végrehajtanak. A mostani támadás azonban - írja - olyan időpontban történt, amelyben fokozódik a feszültség Washington és Bagdad között.

George Bush amerikai elnök azzal vádolja Irakot, hogy tömegpusztító fegyverek előállításán fáradozik és terroristáknak nyújt menedéket. Az amerikai kormány "rendszerváltást" sürget Bagdadban, ám egyelőre óvakodik attól, hogy háborút robbantson ki ennek érdekében. Mindazonáltal Washington olyan határozatot szeretne elérni a Biztonsági Tanácsban, amely felhatalmazást ad egy Irak elleni átfogó támadásra.

Két nappal a csütörtöki akció előtt amerikai gépek két légicsapást hajtottak végre Irak ellen. Az egyik támadás célpontja egy radarállomás volt a Bagdadtól 265 kilométerre délkeletre eső Al-Amarahban, míg a másikat egy katonai távközlési központ ellen intézték Tallilban. Ez a város 270 kilométerre fekszik az iraki fővárostól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek