Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol élünk? Szénszünet a magyar iskolák negyedében

Az Oktatási Intézményeket Fenntartók Országos Szövetsége (Ofosz) szerint az iskolák nagy részében mégis lesz szénszünet, mivel az intézmények tanévenként öt szabadnappal saját hatáskörben rendelkeznek - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2006-01-03 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:15.447060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet elnöke kijelentette: az intézmények húsz-harminc százaléka élt a lehetőséggel, és a hét végéig meghosszabbította a téli vakációt. Közölte azt is, hogy főként alapítványi és magániskolák, valamint kistelepülése intézmények kényszerültek erre a lépésre.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek