Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint száz díjjal jutalmazták a magyar filmeket 2005-ben

Száznégy külföldi fesztivál- és nyolc életműdíj öregbítette a magyar filmalkotók jó hírét világszerte 2005-ben; a játékfilmek körében a legtöbb, tizenkét "trófeát" Koltai Lajos Sorstalansága szerezte - közölte a Magyar Filmunió kedden az MTI-vel.


Dátum: 2006-01-03 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:19.312932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több komoly elismeréssel jutalmazták Fliegauf Benedek Dealer, Pejo Róbert Dallas Pashamande, Gauder-Novák Nyócker! című alkotását, valamint Mundruczó Kornél Johanna című operafilmjét is. neves nemzetközi filmfesztiválokra kapott meghívást ezenkívül Mészáros Márta A temetetlen halott és Gárdos Péter A porcelánbaba című alkotása.

A rövidfilmes mezőnyből Kenyeres Bálint Before Dawn című műve emelkedik ki tizenegy, külföldön elnyert díjával; a világot járt alkotás a napokban kerül a mozikba, és a legendás Sundance Filmfesztiválon is versenyez január végén.

A dokumentumfilmek közül Kocsis Tibor Új Eldorádója hódított a legsikeresebben; a 2004-es alkotás tavaly mintegy húsz fesztiválon szerepelt és öt díjat nyert el.

Az animációk közül M. Tóth Géza Maestro című munkája aratott, tizenegy külföldi díjjal tért haza.

A nemzetközi filmes rendezvények Szabó István, Jancsó Miklós és Tarr Béla rendezők munkássága előtt tisztelegtek életműdíjakkal Moszkvától Szentpéterváron, Berlinen és Cannes-on át Sevilláig - olvasható a Magyar Filmunió közleményében.

A filmes szövetség csaknem 2700 alkalommal nevezett be magyar gyártású játék-, rövid-, dokumentum- és animációs filmeket több mint 400 nemzetközi fesztiválra és a "hetedik művészeti ág" különböző rendezvényeire. A nevezésekből 998 alkalommal hívtak meg a nemzetközi seregszemlék programjukba magyar alkotásokat - ez több mint háromszorosa a tíz évvel ezelőtti, 1995-ös 300 fesztiválszereplésnek.

A meghívott magyar alkotások közül 233 vehetett részt Európa, Amerika, Ázsia és Afrika különféle filmfesztiváljainak versenyprogramjában. A legfontosabb tizenkettő, úgynevezett A kategóriás filmfesztiválon nagy számban szerepeltek magyar filmek: Berlinben három, Cannes-ban négy, Karlovy Varyban pedig hat film képviselte Magyarországot. A nemzetközi közönség ezenkívül Sanghajban, Moszkvában, Montrealban, Mar del Plata-ban, Velencében, Tokióban és Kairóban láthatott magyar filmet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek