Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olaj - érezhető drágulás

A New York-i árupiac korai kereskedésében kedden a nyersolaj ára több mint egy és negyed dollárral emelkedett, a londoni nemzetközi olajtőzsdén pedig az északi-tengeri Brent olajféleség drágulása ez időre megközelítette a hordónkénti 1 dollárt.


Dátum: 2006-01-03 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:19.625841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


New Yorkban a februári szállítású amerikai könnyűolaj ára hordónként 62,40 dollárig szaladt (október vége óta a legmagasabbra), bár ebben a jelentések szerint nem csak az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult fejlemények játszottak szerepet, hanem a kereskedők, azaz a nyersanyag-alapok hirtelen megugrott év eleji vásárlásai is.

A piacokat azonban a gázvita látszólagos megoldatlansága aggasztja elsősorban, ami átrendezheti az üzemanyag-ellátási helyzetet egész Európában, s az orosz energiaellátás biztonságával kapcsolatos nézetek újragondolását indította el.

A Brent ára kedden kora délután 5 cent híján 60 dollárig ment fel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek