Tízezredik vendégét fogadta az esztergomi élményfürdő
Az esztergomi Aquasziget ingyenes családi belépővel és ajándékcsomaggal fogadta tízezredik látogatóját. Ezt megelőzően Esztergom Város Önkormányzata állófogadáson mondott köszönetet az Ipari Parkban működő gyáraknak, cégeknek, hogy segítették Esztergom fejlődését - írja a Hídlap.
Dátum: 2006-01-03 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:59:21.631763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új évet különleges módon kezdte a Tamás család. Nemcsak a termálvízben, hanem a szerencsében is megmártózhatott Balázs, Dániel, Luca, Klára, Ambrus, Erzsike és az anyuka, Tamásné Kollár Magdolna. Az esztergomi nagycsalád az önkormányzattól egész napos családi belépőt és egy meglepetéscsomagot kapott ajándékba. Mihalovics Barbara, az Élményfürdő marketing menedzsere adta át a nyereményt a családnak. "Számunkra kiemelten fontosak a kisgyermekes családok, ezért külön öröm, hogy egy helyi nagycsalád volt a tízezredik vendégünk. Gyermekszámtól függetlenül ugyanolyan nagyságú kedvezményben részesül minden család nálunk, ami nagy csábító erő. A két ünnep között végig telt házunk volt." - mondta Mihalovics Barbara. A kicsi Tamás Ambrus pedig megígérte, hogy húszezredikként is számíthatunk rá.
A tízezredik vendég fogadását megelőzően Knapp János alpolgármester fogadta az élményfürdőben az Esztergomban működő vállalatok képviselőit, hogy kifejezze a város háláját azért, hogy a jelenlévők Esztergomot választották vállalkozásuk helyszínéül, és a város életében tevékenyen vettek és vesznek részt. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés az elkövetkezendő időkben is gyümölcsöző lesz, hiszen a város sokat köszönhet az ipari parkba települt cégeknek, többek között a fürdő felépülése is az ő támogatásuknak köszönhető. Ezek után Knapp János felhívta a vállalatok figyelmét arra, hogy az előző évben számos normatívát vontak meg az önkormányzatoktól, így Esztergomtól is. Emiatt a város forrásai jelentősen leszűkültek, s idén, ha lehetséges, még nagyobb segítségre lesz szüksége Esztergomnak.
Kertész-Hatvani (hídlap)
fideszfrakcio.hu