Felszámolják az MSC Hungary Kft-t
Felszámolják a szombathelyi székhelyű MSC Hungary Kft-t és ezzel megszűnik a cipőgyártás a cég őriszentpéteri gyárában is, ahonnan 206-210 embert bocsátanak el - közölte az MTI-vel szerdán Kovács Tibor, a felszámolást végző Apport Kft. ügyvezető igazgatója.
Dátum: 2006-01-04 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:26.945123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint az őriszentpéteri gyárnak - vagyis az MSC Hungary száz százalékos tulajdonában lévő MSC Produktion Kft-nek - azért kell szintén bezárnia, mert az anyacég fokozatosan elveszítette megrendeléseit, a MARC termékcsaládról ismert, nagy múltú cipőipari vállalkozás pedig fizetésképtelenné vált.
A felszámolást az MSC Hungary kezdeményezte, miután a hitelező bankok felmondták hitelszerződéseiket a törlesztő részletek fizetésének elmaradása miatt - közölte Kovács Tibor.
A felszámoló szerint a dolgozók felmondási időre járó bére, illetve a végkielégítések összege legalább 150-170 millió forintot tesz ki, ami becsléseik szerint meghaladja a rendelkezésre álló, értékesíthető vagyon összegét.
"Az biztos, hogy a decemberi munka után járó béreket januárban ki tudjuk fizetni" - mondta. Az MSC Hungary Kft. szombathelyi központjában már csak 15-20 ember dolgozik, főként adminisztratív területen, a felszámolás végén várhatóan az ő munkaviszonyuk is megszűnik.
A MSC Marc Hungary Kft.-t 1990-ben alakították - az egykori szombathelyi cipőgyár privatizációja után - vegyes vállalatként, 50 százalékos svájci és 50 százalékos magyar tőkével. A cégben 1992-ben 95 százalékos részesedést szerzett a svájci MSC vállalatcsoport. Az MSC Hungary Kft. "fénykorában" tizenegy telephelyén Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, összesen 2.700 embert foglalkoztatott.
A cipőipari recesszió miatt a cégnél már 2002 májusában megkezdődött a létszámcsökkentéssel együtt járó átszervezés. Az MSC Hungary Kft. 2002 végéig 1.400 főt bocsátott el, kilenc külső telephelyüket felszámolták. A cég 2003 októberében körmendi üzemét zárta be, ahonnan 250 dolgozót küldtek el, 120 főt pedig a szombathelyi központi gyárban foglalkoztattak tovább. Az év végén pedig bezárt a 144 főt foglalkoztató bedi üzemük is.
A társaság 2004-ben 560, majd újabb 330 embert bocsátott el szombathelyi üzeméből, a termelést gyakorlatilag már csak Őriszentpéteren folytatta tovább.
MTI - fideszfrakcio.hu