Leépülő Honvédség - védtelen ország
A luxusbaloldal kormányának alkalmatlansága folyamatosan csorbítja a Honvédség alkotmányos kötelességének teljesítését. Az érzéketlen kormányzat csökkentette a katonák reálbérét, jelentősen rontotta életminőségüket. Laktanyákat és komoly hagyománnyal bíró egységeket szüntetett meg, nagy értékű honvédségi ingatlanokat ad el tisztázatlan feltételekkel.
Dátum: 2006-01-04 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:27.598044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kártyavár-költségvetésből nem jut pénz a Honvédség állományának feltöltésére, miközben toborzásra, óriásplakátokra, öntömjénező propagandára annál többet költ a kormányzat az adófizetők pénzéből. A luxusbaloldal nemzetközi misszióink sikereivel kampányol, ugyanakkor elhallgatja, hogy a NATO-vállalásokat sorra nem teljesíti. Magyarország védelmi költségvetésének a GDP-hez viszonyított aránya az utolsók között van a NATO-ban, szövetségeseink rendre a "szégyenpadra" ültetnek minket.
Az emberek változást, több biztonságot akarnak. Új honvédelmi politikára van szükség, mely alapvető fontosságúnak tartja a magyar emberek biztonságát és vállalt szövetségesi feladataink teljesítését. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány megmutatta, hogy nem képes a honvédelem feladatainak megfelelni, ezért változásra van szükség!
Simicskó István
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke
fideszfrakcio.hu