Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatták a Fidesz szabolcsi országgyűlési képviselőjelöltjeit

Új jelölteket állít a tíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerület felében a Fidesz - közölte Seszták Oszkár, a párt térségi szervezetének elnökségi tagja szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-01-04 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:28.350937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A másik öt jelölt jelenleg is országgyűlési képviselő. Közülük a tiszavasvári körzetben Karakó László, Gávavencsellő polgármestere, a nagykállóiban Tóth András, a párt megyei elnöke, a baktalórántháziban Papcsák Ferenc ügyvéd, a nyírbátoriban Simon Miklós, Nyírbogát polgármestere, míg a mátészalkaiban Fülöp István tanár indul.

Seszták Oszkár az új jelöltekről elmondta, hogy Hajzer László ügyvéd, volt megyei rendőrfőkapitány a nyíregyházi 1-es számú választókerületben, Vinnai Győző főiskolai tanár a szabolcsi megyeszékhely 2-es számú körzetében, Oláh Albert, Kisvárda polgármestere, egykori SZDSZ-es politikus a kisvárdai, Czomba Sándor munkaügyi kirendeltség vezető a vásárosnaményi, Tilki Attila, Fehérgyarmat alpolgármestere pedig a fehérgyarmati választókerületben lesz egyéni induló a Fidesz színeiben 2006 tavaszán.

A nyírségi politikus megjegyezte, hogy az ellenzéki párt jelenlegi szabolcsi egyéni országgyűlési képviselői közül Borkó Károly (kisvárdai körzet) és Lengyel János (fehérgyarmati választókerület) nem kívánt újra indulni a választáson.

Nem kapott felkérést az egyéni jelölésre Balogh Gyula, az FKGP egykori főtitkára, aki 2002-ben a vásárosnaményi választókörzetben a Fidesz és az MDF közös jelöltjeként nyert. Kimaradt az egyéni indulók közül Mádi László, a volt Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának egykori politikai államtitkára és Parragh Dénes, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának jelenlegi tagja.

Kapcsolódó elemek