Üdvözlendő, hogy az oktatási tárca belátta hibáját
Nem találta megfelelőnek az Educatio Kht. az új diákigazolványokra tett árajánlatot, ezért eredménytelennek nyilvánította a közbeszerzési eljárást és hamarosan új felhívást tesz közzé. A Fidesz üdvözli, hogy az oktatási tárca belátta: nem verseny az, ahol csak egy versenyző van és ilyen körülmények között nem várható méltányos beszerzési ár.
Dátum: 2006-01-04 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:30.854696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A diákigazolványok ára az új közbeszerzési eljárás sikeres lezárásig nem változik, azt követően kormányrendelet dönt arról, hogy a diákkártyák bekerülési költségéből mennyit térítenek a diákok - áll a szaktárca MTI-nek megküldött közleményében. A tárca közleménye szerint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. 2005. december 28-án nyilvánította eredménytelenné az új diákigazolványok gyártására kiírt nyilvános közbeszerzési eljárást, amelyre eredetileg három cég pályázott. Az egyiket az Educatio Kht. minősítette alkalmatlannak, a másikat a közbeszerzési döntőbizottság zárta ki, a harmadik, a T-Systems Hungary Kft. ajánlata pedig azért vált elfogadhatatlanná, mert a cég az Educatio Kht. többszöri kérésére sem csökkentette számottevően ajánlati árait.
Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek szerdán elmondta: a diákigazolványok jelenlegi árából egy lényegesen gazdagabb szolgáltatást biztosító okmány alakítható ki. A Fidesz szerint ezért elvárható, hogy az oktatási tárca következő pályázati kiírást úgy alakítsa ki, hogy a diákigazolványok bekerülési ára ne legyen több, mint a jelenlegi ár. Sió László közölte: az oktatási tárca eddig dokumentumokkal nem cáfolta a sajtóban megjelent híreket az egyetlen ajánlattevő árairól, ezért elvárható, hogy a sikertelen tendert követően hozzák nyilvánosságra az eredeti árajánlatot.
MTI - fideszfrakcio.hu