Dzurinda kapott kormányalakítási megbízást
Pénteken Pozsonyban Mikulás Dzurinda eddigi miniszterelnök kapott megbízást Rudolf Schuster államfőtől arra, hogy a múlt hét végén megtartott országos képviselőválasztás nyomán kialakult erőviszonyok birtokában kormányt alakítson.
Dátum: 2002-09-27 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:05.719600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jóllehet a legjobb eredményt (19,50 százalékot) a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS) érte el, Meciar partnerek híján, 36 mandátum birtokában nem tudott kormányt alakítani, mert egyedül meg sem közelítette a 76 parlamenti mandátummal járó minimális többséget. Meciar pénteken még találkozott az államfővel, utána újságíróknak bejelentette: pártja ellenzékben folytatja, és biztos abban, hogy a másik két ellenzéki párttal, a Robert Fico vezette SMER-rel és a parlamentbe bejutott Szlovákia Kommunista Pártjával (KSS) szükségszerű ellenzéki együttműködést fog kialakítani. Ettől korábban elzárkózott.
Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDK) elnöke a szavazatok 15,09 százalékának birtokában a 11,06 százalékot elért Magyar Koalíció Pártjával (MKP), a 8,25 százalékkal végzett szlovák Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) és egy két éve létrejött új erővel, a 8,01 százalékot elért Új Polgárok Szövetségével (ANO), a 150 tagú parlament 78 képviselőjének támogatását bírva alakíthatja meg új kormányát, amelynek létrehozásáról a múlt heti választás eredményeinek közzététele óta már folynak a tárgyalások.
A tizenhat tagú új kabinetben az SDKÚ hat, az MKP négy, a KDH és az ANO három-három helyet kap.
Meciar négy éve hasonlóképpen elsőként végzett, de azonos körülmények miatt nem tudott kormányt alakítani. Igaz, most is a legjobb eredményt érte el, ám választóinak egyharmadát elveszítette.
1998-ban Dzurinda igen "népes" koalíció létrehozására kényszerült, "közvetve" tizenegy párt képviseltette magát a kormányában, ami igencsak megnehezítette a kormányzást. Az új szlovák kormány tisztán négypárti lesz, amit Dzurinda a megbízás átvételét követő sajtótájékoztatón a mozgástér kiterjedésének nevezett.
A megbízás átadását követő sajtótájékoztatón Rudolf Schuster nem vett részt, szóvivőjével, Ján Fülével képviseltette magát.
MTI - fidesz.hu