Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi ellenzi az Irak elleni háborút

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint értelmezhetetlen az Irak elleni "megelőző háború" fogalma. Az Il Messaggerónak adott interjújában úgy véli, hogy a fegyverzetellenőrök azonnali helyszínre küldésére kell összpontosítani a figyelmet.


Dátum: 2002-09-27 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:06.097000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Prodi erősen reméli, hogy nem lesz semmiféle háború, már csak azért is, mert nehezen tudná értelmezni a "megelőző háború" fogalmát. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a japán miniszterelnök Koppenhágában elhangzott szavaira. Koidzumi Dzsunicsiro kifejtette: a japánok is megelőző háborút indítottak egykor, néhány hónapig azt hitték, hogy mennek is valamire ezzel, de később megértették, hogy az a megelőző háború újabb tüzeket gyújtott a világban.

A bizottság elnöke nem csodálkozik azon, hogy az európai kormányok megosztottak az Irakkal szembeni fellépés kérdésében, hiszen egyelőre híre-hamva sincs semmiféle közös európai külpolitikának. Ha nem leszünk képesek megteremteni azt, közösségünk szava soha semmit nem fog nyomni a latban a nemzetközi porondon - hangoztatta Prodi. Szerinte a "tizenötöknek" most abban feltétlenül egységesnek kell lenniük, hogy fenntartások nélkül támogassák az ENSZ határozatát a fegyverzetellenőrök azonnali útnak indításáról. Nagyon fontos, hogy az ellenőrök a valóságot tárhassák fel Irakban, semmiféle korlátot nem szabhatnak munkájukkal kapcsolatban.

Gerhard Schröder német kancellárnak a háború lehetőségét mereven elutasító álláspontjáról Prodi úgy véli, hogy az Európa általános félelmét tükrözi a háborútól. Schröder álláspontjában azonban benne rejlik a bizakodás is, hogy sikerül elkerülni a konfliktust, ha az Európai Unió egységesen támogatja a világszervezetet - fűzi hozzá az Európai Bizottság elnöke. Prodi egyébként mélyen hisz a francia-német összefogás fontosságában, mert szerinte ez jelenti az európai fejlődés politikai alapfeltételét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek