Saron agyvérzése súlyos
Súlyos agyvérzést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő, akit szerdán késő este kórházba szállítását követően azonnal a műtőbe vittek, jogköreit pedig ideiglenesen helyettesére ruházták át - közölték kórházi és politikai forrásokból.
Dátum: 2006-01-05 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:36.543142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Saront hivatalos közlés szerint a jeruzsálemi Hadassza kórházba vitték, ahol csütörtökre szívműtétre volt kiírva. A kormányfőt, aki a Negev-sivatagban lévő birtokán pihent a tervezett műtét előtt, a kórházba elkísérte személyes orvosa. A kórház igazgatója újságírókkal előbb azt közölte, hogy Saront súlyos szélütés érte, ezért elaltatták és lélegeztető gépre kapcsolták. Pár perccel később az igazgató tudatta, hogy az izraeli kormányfő agyában heves vérzés alakult ki, ezért azonnal a műtőbe vitték, hogy elállítsák a vérzést. Az izraeli közszolgálati televízió jelentése szerint a műtét órákig is eltarthat. Egy magas rangú izraeli politikai vezető úgy nyilatkozott, hogy Saron állapota válságos, s elképzelhető, hogy nem épül fel az agyvérzésből. Iszrael Maimon, Saron kabinetfőnöke közölte: mivel a kormányfő az altatás miatt nincsen tudatánál, jogköreit a vonatkozó törvényeknek megfelelően ideiglenesen helyettesére, Ehud Olmertre ruházták át. Saront mentőautóval szállították birtokáról a jeruzsálemi kórházba. Az intézmény igazgató-helyettese közölte, hogy az agyvérzés az egyórás autóút végén következhetett be.
A Kettes csatorna nevű izraeli tévéadó beszámolója szerint Saron alsóteste megbénult. Izraeli tévéműsorokban elhangzott elemzések szerint a kormányfő élete is veszélyben foroghat. Saron először december 18-án szenvedett enyhe agyvérzést, azóta véralvadásgátló gyógyszerekkel kezelték, csütörtökön pedig szívműtétet terveztek rajta elvégezni. A politikus rendkívül nagy súlyfelesleggel küszködik, de ezt leszámítva az első szélütés után végzett orvosi vizsgálatok során egészségi állapotát általában véve jónak találták.
MTI - fideszfrakcio.hu