Más pénzét költi Kóka
Kevésnek bizonyult tavaly a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 312 millió forintos kommunikációs kerete a Kóka János nevével fémjelzett reklámkampányokra, így a tárcavezető aláírásával megjelent több hirdetést végül a kancelláriának kellett kifizetnie. A dübörgő kormánypropagandát jól jellemzi, hogy ugyanazokat az autópálya-szakaszokat több állami intézmény is reklámozta, jelenleg is kétféle reklám népszerűsíti a sztrádákat - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2006-01-05 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:37.644847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly nettó 842 millió forintot költött el az adófizetők pénzéből a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) hirdetési felületek vásárlására és az ehhez kapcsolódó kreatív tevékenységre - közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére tegnap Batiz András. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint központi kommunikációra és állami ünnepségekre 2005-ben a kormány 2,3 milliárd forintot fordított. A reklámozási költségek tetemes részét a magyar gazdaság sikereiről szóló propaganda tette ki, amelyet a múlt évben hirdetéssorozatok, egymással párhuzamosan futó reklámok, közpénzből finanszírozott, illetve társadalmi célú hirdetésként megjelenő "tájékoztatások" jellemeztek.
A helyzetet jól érzékelteti, hogy Kóka János gazdasági miniszter tavaly annyi közpénzért rendelt meg kommunikációs kampányokat, hogy végül túllépte az erre vonatkozó nettó 312 millió forintos kommunikációs keretét, így a tárcavezető aláírásával megjelent három hirdetéssorozatot már a MeH volt kénytelen kifizetni - több mint 90 millió forint értékben. Figyelemre méltó, hogy az összes minisztérium közül tavaly kizárólag a gazdasági tárca szorult a kancellária ilyen jellegű "anyagi segítségére". A MeH által fizetett többi hirdetés a kormány, s a kancelláriához tartozó Baráth Etele tárca nélküli miniszter tájékoztatásaira vonatkozott.
Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kommunikációs igazgatója elismerte: számos, a gazdasági tárcavezető nevével fémjelzett hirdetést nem a GKM fizetett ki, mivel a 300 millió forintot meghaladó keretösszeg legnagyobb részét a "lendület" elnevezésű korábbi kampányra fordították, amely során százmillió forint értékben rendeltek meg sajtóhirdetéseket, rádiós, közterületi, internetes és televíziós reklámokra pedig 60 millió forintot költöttek.
A hirdetésdömpingre jellemző, hogy ugyanazokat az autópálya-szakaszokat három állami intézmény, a GKM, a MeH és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. is reklámozta, sőt ez utóbbi társaság jelenleg is két, egymással párhuzamosan folyó kampányt folytat a sztrádák népszerűsítésére.
Az országos napilapokban Kóka János tavaly június óta három reklámkampányt indított el. A dübörgő magyar gazdaságról számolt be a júniusban elkezdett, Magyarország: kirobbanó siker című hirdetéssorozat és az augusztusban indított Közös siker elnevezésű, amelyek 43 millió forintnyi közpénzt emésztettek fel. Decemberben újabb kampány kezdődött, amelyeket a tárcavezető a Népszabadság, a Népszava, a Blikk és a Metro napilapokban tett közzé 48,1 millióért.
mno.hu - fideszfrakcio.hu