Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tavalyi támogatások felét sem kapták meg az Illyés Közalapítvány erdélyi pályázatainak nyertesei

Az Illyés Közalapítvány (IKA) 113 millió forintnyi támogatást nem folyósított még az elmúlt évi 190 milliós keretből az erdélyi pályázóknak, azután, hogy a közalapítvány eleve kevesebb mint a felét kapta meg a magyar költségvetésben e célra előirányzott keretnek - írta csütörtöki számában a Krónika.


Dátum: 2006-01-05 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:38.362230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erdélyi napilap megszólaltatta Laborczi Gézát, az IKA kuratóriumi titkárárát, aki úgy vélekedett: takarékos költségvetés esetén az attól függő intézmények is megérzik a pénzhiányt, de ez nem szerencsés megoldás a közalapítványok esetében. "A pályázati támogatások folyósítását ugyanis mi szerződésben vállaltuk. Ezt a szerződést azonban érzésem szerint a magyar kormány egyoldalúan megszegte" - fejtette ki a tisztségviselő. A titkár szerint az Illyés Közalapítvány abban a meggyőződésben hirdetett pályázatokat és bírálta el alkuratóriumai révén azokat, hogy a kiosztandó pénzkeret az állami költségvetésben rögzítettek szerint a rendelkezésére is áll. Sajnos mégsem így van, ezért alakult ki a mostani példátlan helyzet - magyarázta a késést a Krónika érdeklődésére Laborczi.

Az IKA 2005. évi kiírásán Erdélyből közel 2600 pályázat vett részt. Az IKA romániai alkuratóriumának titkára, Tibád Zoltán a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy a nyolc szaktestületben elbírált pályamunkák közül 1206 nyerte el a támogatást, miután az erdélyi testület által jóváhagyott pályázatokkal szemben a budapesti kuratóriumnak sem volt ellenvetése. A 2005 júliusában-augusztusában lezajlott elbírálás nyomán a nyertes pályázatoknak megítélt összegnek csupán 40 százalékát, (77 millió forintot) fizették ki. Ezt követően, szeptemberben már elakadtak az átutalások, az októberi néhány tétel kifizetése után egyetlen fillér sem érkezett Erdélybe - emlékeztetett Tibád.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek