Növekvő munkanélküliség, tehetetlen kormányzat
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány továbbra sem képes megbirkózni a munkanélküliség problémájával. A legfrissebb statisztikai adatokból újra csak az kiderül ki, hogy az érzéketlen kormányzat eddigi pótcselekvései semmilyen eredményt nem hoztak; egy évre visszatekintve 44 ezer ember veszítette el munkahelyét.
Dátum: 2006-01-05 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:38.703339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány tisztességes megélhetést, 400 ezer új munkahelyet ígért. Ezzel szemben ma Magyarországon 400 ezer embernek nincs állása, tömeges a munkahiány, a munkanélküliség. A luxusbaloldal 619 ígérete között szerepelt a fiatalok munkához jutásának támogatása, de ebből sem lett semmi, sőt a helyzet csak romlott: egy év alatt két és fél százalékkal növekedett a munkanélküli fiatalok aránya!
Változás, új politika, új gazdaság kell! Kevesebb adó, több munkahely! Meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát. A magyar adórendszer munka- és vállalkozóellenes, ezért radikális adócsökkentésre és új, vállalkozást ösztönző megoldásokra van szükség; ez képes fellendíteni a gazdaságot és csökkenteni a munkanélküliséget.
Budapest, 2006. január 5.
Balsai István (Fidesz)
Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke