Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robannó öves merénylő Kerbelában

Ötven ember halálát okozta a még nem végleges összesítés szerint egy merénylet csütörtökön Kerbela iraki szent városban. A sebesültek száma hatvan körül van.


Dátum: 2006-01-05 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:39.884452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bagdadtól délre fekvő síita város rendőrségének közlése szerint egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Huszein imám mauzóleumának bejárata közelében. A merénylő robbanó övet viselt. Az áldozatok között irániak is vannak, mivel a sírhelyhez külföldről is sok síita zarándok érkezik.

A közszolgálati televízió a műsorát félbeszakítva egyenes adásban közvetíti a mentést. A képeken szétszaggatott holttestek és a véráztatta utca képe látható. A lakosokat felszólították a véradásra. A sebesültek között soknak rendkívül súlyos az állapota.

Kerbela - ahol Mohamed unokáját, Huszein imámot 680-ban megölték - a két legfontosabb síita város egyike. A merénylők általában megkímélik, de 2004 márciusában egy összehangolt robbantás sorozatban mintegy száz embert megöltek a városban.

Két nap alatt ez a második súlyos merénylet, amellyel a parlamenti választásokon minden bizonnyal győztes síitákat vették célba. Szerdán Modadíja város temetőjében öltek meg 37 embert a terroristák. A választás eredményét várhatóan négy napon belül hirdetik ki hivatalosan.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek